A temető közel 20 hektáros terület, 34 parcellán, legalább 20 ezer sírhellyel. A 30-as években még ezernél is több szépen gondozott, nagy családi sírkert, kripta sorakozott, azonban mára már kevés maradt fenn. Kerítéssel körbevett temetőkertünk öt bejáraton közelíthető meg. A Cserepes sori piacra néző temetőkapu Bezdán Ferenc építész terve szerint 1925-ben készült. Így ír az eseményről a korabeli ferences hírlevél: „A kapu igazi dísze nemcsak a temetőnek, hanem az egész Alsóvárosnak szépségét, városi jellegét kiemeli, aztán meg tanúságot tesz az alsóvárosi nép műérzékéről és áldozatkészségéről.” Szükség esetén a Vasgyár utcai sorompós bejáraton lehet autóval behajtani. Itt található a gondnoki épület és a modern, felújított ravatalozó is. Alsónyomási sori míves kovácsoltvas kapus bejárata egyenesen a kápolnához vezeti a látogatót. A temető főúthálózatának kiindulópontján, a központi parcella által határolt területen áll a temetőnk kápolnája, amelyet a Hétfájdalmú Szűzanya tiszteletére Oltványi Pál prépost emeltetett 1878-ban, és aztán végső nyughelyéül választotta. Homlokzatán ez felirat állt: „Az élők meghalnak, a halottak feltámadnak.” A Hétfájdalmú Szűzanya tiszteletére emelt kápolnák leginkább temetőben állanak, a halottak oltalmára és az élők vigasztalására.

A temetői képhez hozzátartoznak a sírkeresztek, síremlékek, amelyet az itt maradottak állítanak a sírhantra. Bálint Sándor írja a Szögedi nemzet c. művében: „A sírköröszt, másként fejfa, féjfa régebben fából volt. A homlokzatára keresztet vagy szomorúfüzet véstek, esetleg mindkettőt. A módosabbak sírján kűköröszt. Újabban a szabványba gyártott, olcsó cementköröszt járja. A sírra helyezett koszorú és virág csak a XIX. században terjedt el, nyilván a palánki német polgárság hatására. A koszorú egyébként sokáig művirágból készült. Ez is az osztrák barokk hatására vall. Már a XX. században kezd terjedni a főleg fiatal halottak keresztjébe illesztett fénykép is. Halottak estéjén annyi gyertyát vesznek, ahány halottja van a családnak. Egyszerre csak egy szálat gyújtanak meg, és csak egy halottjukra gondolnak. Addig imádkoznak mellette, amíg el nem lobban.”

Szeged, így a temető történelmében a nagyárvíz megkerülhetetlen. Jókai Mór a nagyvíz (1879) alkalmával az alsóvárosi temetőről legendát hallott. Már sajnos, nem tudjuk megállapítani, hogy mi belőle a néphagyomány és mi Jókai leleménye: „Körülbelül most száz éve, hogy Szeged város porig leégett. Akkor is büszke szép magyar város volt. A lakosság sírva üldögélt házainak füstölgő romjai fölött, s azon sóhajtozott, vajh lesz-e még valaha Szeged olyan szép és olyan nagy, mint amilyen egykor volt? Ekkor egy jóslat keletkezett, mely szájról szájra kelve elterjedt az egész nép közt, s mind a mai napig is fennmaradt: Akkor épüljél Szeged olyan naggyá és széppé, mint hajdan volt, mikor a halottak visszatérnek a városba. A nagy katasztrófa napján a dúló vízár felszaggatta az alsóváros temetőjében a sírhalmokat, s egyszer csak azt látta a töltésekre menekült népség, hogy a halottak jönnek vissza koporsóikban az elhagyott utcákra. Most aztán szentül hiszi a nép, hogy a régi jóslat teljesüléséhez közelít. Én is hiszem. Isten segítsen rá bennünket!"

Azt bizonyára sokan tudják, hogy a ferencesek temetőjében nyugszik Bálint Sándor, Kocsis Lajos, Cserzy Mihály, de rajtuk kívül sok más olyan ismert, híres (akár hírhedt) Szegedhez kötődő személy is itt alussza örök álmát, akiknek a neve nem biztos, hogy egyből eszünkbe jut. Továbbá sok-sok ismeretlen, akiknek tiszteletére emlékkeresztek állnak temetőnkben, így az abortusz mártírmagzatjaiért, a felszámolt Rókusi temető elhunytjaiért, a világháborús ismeretlen katonák emlékére emelt sírkeresztek.

A temetők minden korban és kultúrában – a halottkultusz részeként – különleges rítusok, események helyszíneként is szolgáltak. Hazánkban a temetkezési rendet, a temetők kialakítását a 19. századig az egyház határozta meg, így a temetők szakrális szerepet kaptak. A régebbi korokhoz képest a mai kegyeleti és jogi követelmények, előírások, szabályok lényegesen szigorúbbak, mert biztosítani kell az elhunyt fellelhetőségét és egyéb jogokat. A sokrétű hagyományos feladatkörökhöz sok más, újabb is kapcsolódik, az adatkezeléstől a kulturális örökség megőrzésig. Az ideális esetben nagy egybefüggő zöldfelülettel rendelkező temetők nem csak esztétikus megjelenésükkel javítják a városi környezetet, hanem a település mikroklímáját, levegőminőségét is kedvezően befolyásolják. Mindezek mellett a nagyvárosi temetők a közparkokhoz hasonló célokat is szolgálhatnak. A probléma azonban ma is ugyanaz, mint a megelőző korokban volt: a város növekszik, körbeveszi a temetőket, illetve megtölti őket.